Milyen hosszú egy hét?
Közeleg a karácsony. Én meg gaelül káromkodok... Négy napja
pulykát eszünk különböző módon meggyötört zöldségekkel. Baconos kelbimbó.
Gesztenyés kelbimbó. Kelbimbós kelbimbó. Turnips, turnips everywhere... Ahogy
száguldunk az év vége felé, úgy érzem magam mint egy Harry Potter kötet
szereplője. Gyűlnek a dolgok szeptember óta, kisebb-nagyobb kalandokon átesünk
majd eljön a tanév vége és minden a feje tetejére áll. Katasztrófa. Káosz. A
konyhafőnök megőrül, majd Fanni is. Patatokban folyik az alkohol és a
fájdalomcsillapító. Ordítozás, sikítozás, ünneplés és teljes összeomlás. A java
pedig még hátravan. És én most tartok detoxikáló hetet... 48 óra múlva már
Kilmoryban vagyok 6 üveg ciderrel a hátam mögött és REM-et énekelek két skót
öreggel. Ennyit erről... 5 mérföldet gyaloglunk hazáig Jennával a decemberi
éjszakában, Ryan talál ránk az utolsó mérföldön. Andival két tagú
keresőcsapatot indítottak és az expedíció sikerrel zárult: tizenegykor már a
konyhában ülünk és sonkát eszünk pulykával.
Az álmatlanság pedig ismét visszatért. Hajnali négy van én
meg gépelek. Két nap alatt jön össze 7 óra alvás. Még jó, hogy megkaptam a
reggeles műszakot. Két nap karácsonyig. Négy nap a világ végéig. Lassan
elvesztem a fonalat... A tél pedig sehogy sem akar megérkezni Skóciába. Vágóhídra váró szarvasmarhák vagyunk mind.
Aztán utoléri a szigetet a változás szele... 24-e van, Szenteste. Ideát Chirstmas Eve. Látástól vakulásig dolgozom és mégis boldog vagyok. Távol vagyok a megszokott otthontól és mégis boldog vagyok. Nincs karácsonyfám és mégis boldog vagyok. Hogy miért? Dunno. A levegő, az Ünnnep, 22 év megszokása, hogy ilyenkor boldognak kell lenni. Vagy az Igazából Szerelem. Vagy az a rohadt pulyka. Nem tudom és most egy ideig nem is érdekel... Hamar el fog menni ez az ünnep, túl hamar. S én mégsem térek vissza a földre.
