Born to die

Skóciában nincs túró. Vagy mák. Vagy élesztő. Tokaji. Főzelék. Zöldségleves. Kamera a konyhán. Zár az ajtón. Stand záráskor. Leltár. Van itt valami, amit otthon nincs: bizalom. A szigeten legalább mindenképp... Bármikor elmehetek egyedül stoppolni, nem fognak megerőszakolni és kivágni a vesém. Bármikor otthagyhatod járó motorral az autódat, senki nem fog hozzányúlni... A szobákban százezres laptopok és iphone-ok hevernek szanaszét, pénz a padlón, bankkártyák itt-ott amott. Itt mindenkinek jut mindenből, senkinek sem kell a másé. Mindenki osztozik, mindenki megbízik a másikban. Már ami az anyagi javakat illeti. A magánélet igencsak kényes téma egy ilyen apró szigeten. A bizalom törékenyebb. Igazából teljesen mindegy, kiben bízol meg. Minden felszínre kerül, pillanatok alatt. Kihordja a partra a szemetet a víz... S mi serényen kapargatjuk, gyűjtögetjük, rejtegetjük s talán elfeledjük egyszer.
Soha nem dicsértek meg korábban a munkahelyemen. Ica néni volt az egyetlen talán, aki tett pozitív megjegyzéseket a munkámra. De otthon elhittem, hogy sz@r vagyok. Elhittem, hogy ez a szakma nem nekem való. Hazugság. Itt chefnek hívnak és a vendégekhez kivisznek, hogy megtapsolhassanak. Itt minden nap lelkesen kérdezik, mit főzök a staffnak és lelkesen dicsérgetnek utána, milyen jó volt. Minden nap közlik: maradhatok. Befogadnak. Ne menjek haza soha, maradjak itt. I'll stay here, sure, I'll die here, I'll have a bench... Mosolygunk és tovább iszunk. Petinek tortát sütöttem a szülinapjára. Elb@sztam nem kicsit, mégis imádták. Anne lejött és megkért, hogy süssek többször és eladják majd a barban. Mert itt chef vagyok. Nem csicska, nem gyerek, nem szolga. Egy önálló egyén, akit hagynak dolgozni és akinek a véleményére adnak. És guess what, működik! Dávid és Peti is hagynak, ha nagy hülyeséget akarok csinálni, úgysem hagyják.
Néha kezdem elhinni, hogy jó szakács vagyok... Néha kezdem elhinni, hogy szép vagyok. Néha kezdem elhinni, hogy jól beszélek angolul. Mert itt nem szégyen kimondani, ha pozitív véleménnyel vagy valakiről. És ha valami nem tetszik, segítenek. Odajönnek. Szólnak. Megoldjuk. You'll know how to do it next time. Och aye.
Szóval tegnap... 4 pint Guinness. Lokálok. Pooltable. Jasmine, az én Jasminellám és Ryan, Andi skót barátja, a tulajdonos fia. George, akinek a bárányai vannak. a wales-i fickó, aki Robert Burns, Dave aki old creep, de szórakoztató, Jasmine apukája és a barátnője, hotelvendégek, Paris, a szexuális zaklatás panda, a jövendőbeli férjem (aka giant plüssmaci, akit majd tombolán kisorsolnak), Andi és Hedia, néha-néha Fanni, az én green pussym. Biliárdoztunk, ittunk, beszélgettünk, emlékeztünk, ittunk még, táncoltunk, biliárdoztunk, ittunk még. Megjött Dávid és karatekölyköt néztünk. Meg biliárdoztunk. Énekeltünk és ittunk. Otthagytam a bárt, elmentem aludni. Haha. Nem, azt itt nem lehet. A khaleesi értem jött és mentünk át Jasminehez. Let's go get high. No fucking way. I'm makin' breakfast tomorrow. Visszatértem hát aludni, de rámzuhant a barátság teljes súlya Hedia személyében. Nem baj, mert szeretem. Ő is engem. Elbúcsúzunk, most már tényleg alszom, Fanni sehol. Remélem nem ölte meg magát. Aludnom kell. But I'm so fuckin' drunk... A szoba táncra kél én meg végre elalszom. 7:30-kor csörög a vekker. Fuck. Time to start. Ma gyros husi volt görög salival és krumplival. Szerették. Szeretnek. Én is őket.